2016.12.05 13:18

Energy Globe díj most már Magyarországon is

December közepéig pályázhatnak fenntarthatósági és energiahatékonysági projektjeikkel a vállalkozások és az önkormányzatok, valamint a fiatalokat is bevonó programjaikkal a civil-, oktatási- és diákszervezetek az energiavilág kiemelt díjára, az Energy Globe Magyarországi díjra. A legjobbnak ítélt projektek az első hazai Energy Globe díjak elnyerése mellett a nemzetközi megmérettetésen is részt vehetnek hazánkat képviselve.

Az Energy Globe Award díj 1999-ben egy osztrák mérnök kezdeményezésére indult, és mára a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményévé vált. Immár 177 országban folyik évről évre a verseny, amihez 2016-ban az E.ON csoport támogatásával Magyarország is csatlakozik. A vállalkozói és az önkormányzati kategória mellett a fiataloknak, és az őket megszólító civil és oktatási szervezeteknek szóló kategóriában is várják a pályaműveket december 11-ig. Ezekből kategóriánként 3-3 pályaművet választ ki a független, elismert szaktekintélyekből álló zsűri.

„Míg az emberiség történelme az energiaforrások felfedezéséről és felhasználásáról szólt, a 21. század egyértelműen az energetikai innovációé. Hatalmas változások mennek végbe mind technológiai megoldások, mind társadalmi felhasználás szinten” – fogalmazott Jamniczky Zsolt az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja, az Energy Globe Magyarország díj zsűritagja.  

Ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke, az ALTEO Group vezérigazgatója a nemzetközi kapcsolatok üzleti előnyeire hívja fel a figyelmet zsűritagként: „Habár az ipari energiahatékonyság alapvetése az adott vállalatokra szabott megoldások alkalmazása, egy megrendelő vagy beruházó számára sok esetben nyújtanak követendő példát a nemzetközi best practice-ek és hitelesítési pontok. A globálisan egyre inkább jellemző vállalati energiahatékonysági törekvéseknek köszönhetően követendő példák olyan tárháza áll már ma is rendelkezésünkre, amelyből minden vállalkozás megtalálhatja a maga földrajzi és gazdasági körülményeihez legjobban illeszthető energiahatékonysági modellt. Ez a smart energy management lényege. Ebben a versenyben a legnagyobb nyereség a vállalatok számára az, hogy megismerhetik a jó példákat, és emellett persze értékes díjakat is nyerhetnek.”

A vállalkozói kategóriában és a jövő generációja kategóriában 3-3 millió forintért folyik a küzdelem, míg az önkormányzatok egy fenntarthatósági témájú játszóteret nyerhetnek településüknek. A kategória győztesek kiválasztásában a közönség szavazataira is számítanak a szervezők, és a szavazók között okos, fenntartható díjak, elektromos kerékpár és smart mobiltelefonok találnak majd gazdára.

Salgó István, az ING Bank Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatója, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tiszteletbeli elnöke zsűritagként az egyenlőség motívumát emeli ki értékként: „ A verseny szellemében beruházási értéktől függetlenül indítható bármilyen vállalati, önkormányzati, iskolai, vagy társadalmi kezdeményezés, hiszen elsősorban azt vizsgálja a zsűri, hogy saját területén milyen mértékű hatást volt képes kiváltani a projekt, és mennyire tekinthető nemzetközi méretekben is követendő példának.”

„ Hajlamosak vagyunk a fenntarthatóságra kívülállókként tekinteni, azt gondolva, hogy ez nemzetközi szervezetek és esetleg nagyvállalatok ügye” – mondja Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a budapesti Közép-európai Egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője. „Azért is csatlakoztam örömmel a zsűrihez, mert az Energy Globe Magyarország díj azt az üzenetet erősíti és bizonyítja, hogy minden szinten – akár vállalati, akár önkormányzati, akár fiatalok kezdeményezésről van szó – mindnyájan tudunk tenni az élhetőbb, okosabb, környezettudatosabb mindennapokért.”

„Azt érzékelem, hogy az energia és az energiával való gazdálkodás néhány év alatt vált meghatározó témává. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sokkal több sikertörténet és kezdeményezés rejtőzködik Magyarországon is annál, mint ami eléri például a sajtó nyilvánosságát. Ennek a díjnak a zsűritagjaként óriási változást tudunk elérni e téren” – mondja Jakupcsek Gabriella, tévés műsorvezető, közéleti személyiség.

Dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese a zsűri tagjaként úgy véli: „Az energetikáról sokan azt gondolják, hogy túlszabályozott, végletesen szigorú műfaj, emberi léptékekben nehezen követhető változásokkal. Biztos vagyok benne, hogy ez a verseny mindenki számára bebizonyítja, hogy egy pezsgő és változatos szakmáról beszélhetünk, amiben a szigorú megtérülési és megfelelési kritériumok, valamint a reáliák mellett helye van a jó értelemben vett álmodozásnak, az idealizmusnak és a kreativitásnak is.”

A pályázóktól nem komplett megvalósítási tanulmányt, csupán az elbírálhatósághoz szükséges esetleírásokat és néhány azonosítási és hitelesítési adatot várnak a verseny lebonyolítói. A honlapon megtalálhatóak az elbírálás és értékelés szempontjai, illetve a nemzetközi verseny néhány korábbi pályázójának projektleírásai.

www.energy-globe.hu honlapon december 11-ig lehet pályázni. A pályázatok kiértékelésére december folyamán kerül sor, az eredményhirdetés és a közönségszavazás pedig 2017 elejére várható.

2017-ben a díj további három kategóriával bővül majd: jövőre építőipari, DIY vagyis „csináld magad”, valamint ötletszakaszban levő projektekkel is pályázhatnak a fenntarthatóság és energiahatékonyság iránt érdeklődők.

 

—————

Vissza


Elérhetőség

Öko Urbana Egyesület

Szervezeti nyilvántartási szám: 01-02-0013190
Adószám: 18267794-1-42
Statisztikai számjel: 18267794-9499-529-01