2020.11.12 09:08

Az Öko Urbana Egyesület is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióhoz

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított kezdeményezésben résztvevő országokban egy teljes héten keresztül lelkes önkéntesek, saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A főszervező EWWR – European Week for Waste Reduction – a hulladékok problémájával foglalkozik európai szinten.

Az esemény a kontinensen és hazánkban is egyre népszerűbb. Magyarországon 2012 óta szervezik meg az eseményt, a tavalyi évben 411 akcióval zajlott. Európai szinten 16570 akciót valósítottak meg a programhoz csatlakozó önkéntesek.

A 2020-as Hulladékcsökkentési Hét november 21-29. között kerül megrendezésre. A szemléletformáló kampány magyarországi koordinátora 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkárság felkérésére és támogatásával az ÉMI Nonprofit Kft.

—————

Vissza


Elérhetőség

Öko Urbana Egyesület

Szervezeti nyilvántartási szám: 01-02-0013190
Adószám: 18267794-1-13
Statisztikai számjel: 18267794-9499-529-01